Miért árulta el Jézust Iskarióti Júdás

Attól a pillanattól kezdve, hogy a Gecsemáné kertjében csókot nyomott a názáreti Jézusra, Iskarióti Júdás megpecsételte saját sorsát: a történelem leghíresebb árulójaként fognak emlékezni rá.

Azzal azonban, hogy Júdás azonosította Jézust a zsidó hatóságok előtt, elindította azt az eseménysorozatot, amely a keresztény hit alapjaivá vált: Jézus letartóztatása, pere, kereszthalála és végül feltámadása, amelyeket együttesen Krisztus szenvedése néven ismerünk.

Tekintettel arra, hogy valójában milyen keveset tudunk róla a Bibliából, Iskarióti Júdás továbbra is Jézus történetének egyik legrejtélyesebb – és legfontosabb – alakja. Az elmúlt években a rég elveszett Júdás evangéliumának, egy eredetileg a második századból származó gnosztikus szövegnek a felfedezése arra késztetett néhány tudóst, hogy újragondolják a szerepét, sőt, azt a kérdést is felvetették, hogy talán igazságtalanul őt vádolták Jézus elárulásáért.

Ki volt Iskarióti Júdás? Mit tudunk a Bibliából

Bár a Biblia kevés részletet közöl Júdás hátteréről, az Újszövetség mind a négy kanonikus evangéliuma Jézus 12 legközelebbi tanítványa, vagyis apostola között említi őt. Érdekes módon Iskarióti Júdás az egyetlen az apostolok közül, akit a Biblia (potenciálisan) a származási városával azonosít. Egyes tudósok az „Iskariót” vezetéknevét Queriot (vagy Kerioth) városhoz kötik, amely Jeruzsálemtől délre, Júdeában található.

„Az egyik dolog, ami Júdást megkülönböztetheti Jézus többi tanítványától, hogy Júdás nem galileai” – mondja Robert Cargill, az Iowai Egyetem klasszikus és vallástudományi tanszékének adjunktusa és a Biblical Archaeology Review szerkesztője. „Jézus Izrael északi részéből, vagyis a római Palesztinából származik. De [Júdás] vezetékneve bizonyíték lehet arra, hogy az ország déli részéből származik, ami azt jelenti, hogy talán egy kicsit kívülálló”.”

Mások alternatívaként azt is felvetették, hogy az Iskariót név Júdást a Sicarii, azaz „tőrös emberekkel” azonosította, a zsidó lázadók egy csoportjával, akik a római megszállással szemben álltak, és Kr. u. 40-50 körül terrorcselekményeket követtek el nacionalista ügyük érdekében. A Bibliában azonban semmi nem utal arra, hogy Júdás kapcsolatban állna a Sicarii-kkal, és csak a halála után váltak aktívvá.

„Nem vagyunk benne biztosak, hogy Júdás délről származott, és abban sem, hogy Júdás Sicarii volt” – mondja Cargill. „Ezek próbálkozások arra, hogy kiderítsük, lehetett-e valami elölről, ami Júdást megkülönböztette a többiektől. Mert az emberek mindig megpróbálják megmagyarázni – miért tette volna ezt? Miért árulta volna el Júdás Jézust?”

Iskarióti Júdás árulásának lehetséges indítékai

János evangéliuma szerint Jézus az utolsó vacsora során közölte a tanítványaival, hogy egyikük el fogja árulni őt. Amikor megkérdezték, hogy ki lesz az, Jézus azt mondta: „Az lesz az, akinek ezt a darab kenyeret adom, amikor belemártom a tálba”. Ezután egy darab kenyeret mártott a tálba, és átadta Júdásnak, akit „Simon Iskáriót fia”-ként azonosított. Miután Júdás átvette a kenyérdarabot, „a Sátán bement belé”. (János 13:21-27).

Júdás ezután egyedül ment el a templom papjaihoz, az akkori vallási hatóságokhoz, és felajánlotta, hogy pénzért cserébe elárulja Jézust – 30 ezüstpénzért, ahogyan Máté evangéliumában szerepel. János evangéliumához hasonlóan Lukács evangéliuma is a Sátán befolyását, nem pedig a puszta kapzsiságot említi Júdás árulásának okaként. János azonban világossá tette, hogy Júdás már azelőtt is erkölcstelen ember volt, mielőtt az ördög belé hatolt volna: Ő tartotta meg a „közös erszényt”, azt az alapot, amelyet Jézus és tanítványai a szolgálatukra használtak, és lopott belőle.

„Mindig is voltak olyanok, akik Júdás árulását ahhoz akarták kötni, hogy szerette a pénzt” – mutat rá Cargill. Mások inkább politikai indítékot feltételeztek áruló tettének. Ezen elmélet szerint Júdás talán kiábrándult, amikor Jézus kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás szítása és a független izraeli királyság újjáalapítása iránt.

Másik lehetőségként Cargill szerint Júdás (akárcsak az akkori zsidó hatóságok) a lázadást potenciálisan veszélyesnek tekinthette a zsidó népre általában véve, mint ahogyan azt az első században korábban, Szefórisz rómaiak általi lerombolása esetében is tették: „Talán úgy döntött, hogy átadja Jézust, valójában azért, hogy megakadályozzon egy nagyobb lázadást”.

Mi történt ezután

Bármi is volt az indítéka, Júdás a katonákat a Gecsemáné-kertbe vezette, ahol Jézust azzal azonosította, hogy megcsókolta és „rabbinak” szólította. (Márk 14:44-46) Máté evangéliuma szerint Júdás azonnal megbánta tettét, és visszaadta a 30 ezüstpénzt az egyházi hatóságoknak, mondván: „Vétkeztem azzal, hogy ártatlan vért árultam el”. Amikor a hatóságok elbocsátották, Júdás a földön hagyta az érméket, és öngyilkos lett, felakasztotta magát (Máté 27:3-8).

A Biblia egy másik kanonikus forrása, az Apostolok Cselekedeteinek könyve (amelyet ugyanaz a szerző írt, mint Lukács evangéliumát) szerint Júdás nem ölte meg magát, miután elárulta Jézust. Ehelyett egy mezőre ment, ahol „fejjel lefelé esve, szétrepedt a közepén, és minden belei kiömlöttek” (ApCsel 1:18). Ez a spontán öngyulladáshoz hasonló folyamat a Bibliában gyakori halálozási forma volt, amikor maga Isten okozta az emberek halálát.

Júdás árulása természetesen Jézus letartóztatásához, peréhez és kereszthalálához vezetett, majd feltámadt, ez az eseménysorozat pedig – a keresztény hagyomány szerint – az emberiség számára a megváltást hozta el. A „Júdás” név azonban a különböző nyelvekben az árulás szinonimájává vált, és Iskarióti Júdást a nyugati művészetben és irodalomban az áruló és a hamis barát archetipikus alakjaként ábrázolták. Dante Poklában Júdást a pokol legalsó körére ítélték, míg a festők, többek között Giotto és Caravaggio, az áruló „Júdás csókját” örökítették meg ikonikus műveikben.

Tényleg ennyire rossz volt Júdás?

„A legfontosabb tény Júdással kapcsolatban – Jézus elárulása mellett – az antiszemitizmushoz való kötődése” – írta Joan Acocella a The New Yorkerben 2006-ban. „Szinte Krisztus halála óta Júdást a keresztények a zsidók szimbólumaként tartják számon: a zsidók állítólagos fondorlatosságát, pénzéhségét és más faji vétkeit.”

Az a történelmi tendencia, hogy Júdást antiszemita sztereotípiákkal azonosították, a holokauszt borzalmai után a bibliai kulcsfigura újragondolásához, és képének némi rehabilitációjához vezetett. William Klassen kanadai bibliatudós professzor 1997-es Júdás-életrajzában azzal érvelt, hogy árulásának számos részletét a korai keresztény egyházi vezetők találták ki vagy túlozták el, különösen, amikor az egyház kezdett eltávolodni a judaizmustól.

Mi a Júdás evangéliuma?

2006-ban a National Geographic Society bejelentette, hogy felfedezték és lefordították a „Júdás evangéliuma” néven ismert, régen eltűnt szöveget, amelyről úgy vélik, hogy eredetileg Kr. u. 150 körül íródott, majd a harmadik században görögből kopt nyelvre másolták. A Júdás evangéliuma egyike azon ősi szövegeknek, amelyeket az elmúlt évtizedekben fedeztek fel, és amelyeket a gnosztikusokhoz kapcsolnak, egy olyan (többnyire) keresztény csoporthoz, amelyet a korai egyházi vezetők eretneknek nyilvánítottak unortodox szellemi meggyőződésük miatt.

Ahelyett, hogy Júdást Jézus árulójaként ítélte volna el, a Júdás evangéliumának szerzője inkább Jézus legkedveltebb tanítványaként dicsőítette őt. Az eseményeknek ebben a változatában Jézus arra kérte Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson fizikai testétől, és betölthesse az emberiség megmentésére irányuló rendeltetését.

A Júdás evangéliumát ellentmondások övezik, mivel egyes tudósok szerint a National Geographic Society változata a kopt szöveg hibás fordítását jelenti, és a közönséggel tévesen elhitették, hogy a dokumentum egy „nemes Júdást” ábrázol. Mindenesetre az a tény, hogy a Júdás evangéliuma legalább egy évszázaddal Jézus és Júdás halála után íródott, azt jelenti, hogy kevés történelmileg megbízható információval szolgál az életükről, és semmiképpen sem nyújtja a hiányzó láncszemet Iskarióti Júdás valódi motivációinak megértéséhez.

„Az igazság az, hogy nem tudjuk, miért tette Júdás, amit tett” – jegyzi meg Cargill. „A nagy irónia persze az, hogy [Júdás árulása] nélkül Jézust nem adják át a rómaiaknak és nem feszítik keresztre. Júdás nélkül nincs meg a kereszténység központi eleme – nincs meg a feltámadás”.