Miért félünk annyira a bohócoktól?

Stephen King It című filmjének nemrégiben elért kasszasikere alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a bohócfélelem (a bohócoktól való félelem) nem egy marginális jelenség. A színes cirkuszi mutatványosok a vámpírok és a vérfarkasok mellett ott vannak az ikonikus horror-gonoszok listáján. De a többi filmszörnyeteggel ellentétben a bohócok eredetileg arra voltak hivatottak, hogy megnevettessék a gyerekeket, nem pedig arra, hogy rémülten bújjanak az ágyuk alá. Mi az tehát, ami a bohócokban a legmélyebb félelmeinket érinti?

Danielle Bainbridge, a Yale doktorjelöltje szerint a nyugtalanító bohóc-sztereotípia évszázadokra nyúlik vissza. A PBS Origin of Everything című digitális sorozatának nyitó epizódjában Bainbridge elmagyarázta kultúránk e mindent átható részének hosszú történetét.

Mielőtt a bohócok lompos cipőt viseltek és pitéket dobáltak egymás arcába, az előadók korai változatai a királyi udvarokban voltak megtalálhatóak. Az udvari bolond nem volt gonosz, de ő volt az egyetlen személy a királyságban, aki anélkül tréfálhatta meg az uralkodót, hogy attól kellett volna tartania, hogy (szó szerint) elveszíti a fejét. Az a tény, hogy a bolondok nem tartoztak a normális társadalmi hierarchiába, hozzájárulhatott ahhoz, hogy a bohócok a későbbiekben megbízhatatlan kívülállóként játsszák a szerepüket.

A középkorból a bohócok a 16. századi olasz színház harlekinjeivé fejlődtek. Ezek sem voltak vérszomjas szörnyetegek, de nem is voltak éppen gyerekbarátok. A figurák gyakran pajkosak és erkölcsileg csődöt mondtak, furcsa jelmezeik és maszkjaik pedig csak fokozták a róluk áradó hátborzongató hangulatot.

Tekerjünk előre a 19. századba, amikor a ma ismert fehér arcú cirkuszi bohócok kezdtek népszerűvé válni. Ellentétben az előttük éneklő tréfamesterekkel és harlekinekkel, ezek a bohócok elsősorban a gyerekeknek léptek fel, és megőrizték egészséges imázsukat. De ahogy az 1970-es, 80-as és 90-es évek popkultúrája megmutatta nekünk, a bohócokról alkotott régi képünk, miszerint a bohócok gonosz bajkeverők, sosem tűnt el igazán. Steven King It című regénye, a kultikus klasszikus Killer Clowns From Outer Space (1988) és a Poltergeist (1982) jelenete mind ezeket az eredeti félelmeket ötvözte a bohócok és a gyerekek modernebb asszociációjával. Ez a képlet adta a mai horrormédia egyik legijesztőbb figuráját.