Ki találta fel a töltőtollat

Volt egy korszak, amikor a költők és irodalmárok tintába mártott tollhegyeket, tollpihéket használtak, hogy lejegyezzék alkotásaikat, amelyeket ma is látunk. Nem hanyagolhatjuk tehát el a toll jelentőségét az irodalom fejlődésében. Bár idővel az emberek megpróbáltak valami kényelmes és kényelmes módszert találni az íráshoz, ami a tollak átalakítását, a trend felcserélését és az írás gondtalanná tételét eredményezte.

Egy oktatási korszak során született meg a „töltőtoll” nevű toll létrehozásának ötlete, egy olyan eszköz, amely a benne tárolt tintát tartalmazza, és a fémből készült tollhegyből magától kifolyik.

Az igazi feltaláló

Petrache Poenaru, egy román pedagógus, akit e hihetetlen újítás atyjaként ismernek. 1826-ban, amikor a párizsi Ecole Polytechnic geodézia és megfigyelés szakos hallgatója volt, olyan tollat tervezett, amelyben egy hattyútollat használtak a tinta tárolására.

Petrache Poenaru találmányát 1827. május 25-én a francia belügyminisztérium szabadalmaztatta, és felfedezését eredeti felfedezésnek tekintette. A minisztérium úgy értékelte alkotását, mint egy mozgatható tollat, amely önmagát tölti fel a tintával. A töltőtoll valódi felfedezőjéről azonban vita alakult ki, és több feltaláló is ezt állította.

Sajnos Poenaru csodálatos találmánya után nem volt több megegyezés.
Kétségtelen, hogy jelentős szerepet játszott az általunk mostanában látott és használt toll fejlődésében.
A luxustollnak számító golyóstoll megjelenése miatt nem tagadhatjuk, hogy a töltőtoll a felvilágosodás korának embereit jelentősebb mértékben segítette.
A feltalálók különböző újításokat és felfedezéseket tettek, és mindegyikük más-más tulajdonságokkal tervezte, de mindannyian tudjuk, hogy a vintage modelleket nem lehet legyőzni.
A toll, a mártótoll és a töltőtoll az a tengely, ahonnan az innovációk elindultak.

A töltőtoll története

Ha a töltőtoll történetéről beszélünk, akkor a 973-as év volt az, amikor először jelölték meg a tintatárolóval ellátott tollat. Ma”d al- Mu’izz, az északnyugat-afrikai Maghreb kalifája a hagyományos tollak miatt könnyebb íróeszközt szeretne, és mindig szennyezetté teszi a kezét a tinta által létrehozott foltok miatt. Problémájának megoldására olyan tollat kapott, amely a testében tintát tartalmaz. Bár az emberek akkoriban nem voltak tisztában a működésének és mechanizmusának fizikájával, úgy gondolták, hogy akkor sem fog kifolyni, ha megfordítják vagy elfordítják.

A 17. században Daniel Shwenter, egy német fejlesztő megalkotta a két tollból álló tollat, amelyben az egyik tollat lezárták, hogy megakadályozzák a szivárgást, bár volt egy kis lyuk, ahol a tinta lefelé folyik, és egy másik tollat használtak az első toll lezárására.
1663-ban Samuel Pepys, egy angol tengerészeti adminisztrátor kezdetben fémtollat használt írásaiban. Az acél tollhegyek alacsony ára miatt azonban elsősorban töltőtollakat gyártottak.
Duncan Mackinnon és Alonzo T. Cross 1870-ben alkotta meg a stilográfiai tollat. Ez a toll a cső belsejében drótot tartalmaz, amely a tinta vezérlőjeként működött, és szemcseppentő segítségével tölthető.
A 20. század elején jelentek meg a Crescent töltőtollak. Ezek voltak a legkorábbi öntöltő tollak, amelyeknél egy ívelt gomb egy gumitasakot kényszerít ki, egy másik pedig az úgynevezett csavart töltőtoll.

A töltőtollak modern forgatókönyve

A közelmúltban a világ folyamatos fejlődése és a felfedezések miatt, amelyek mindenkit elégedetté és problémamentessé tesznek, a töltőtoll hasznossága a golyóstoll figyelemre méltó megjelenésének kimeneteként a piacon lecsökkent.

Bár a pozitív oldal a különböző, kívülről elérhető íróeszközök hozzájárult a töltőtoll magas árához, és megtisztelte azt az égbe szökő értékkel.
Mindazonáltal a töltőtollat még mindig használják a kalligráfiai írásokban, és most is aktívan teljesíti találmánya szép célját.