Miért borzongasz a zenétől?

Amikor a lejátszási listád a megfelelő akkordokat találja el, a tested fiziológiai örömtúrára indulhat. A szívverésed megemelkedik. A pupillák kitágulnak. A testhőmérsékleted megemelkedik. A vér átirányul a lábaidba. A kisagyad – a testmozgás irányítója – aktívabbá válik. Az agyadat dopamin árasztja el, és bizsergető hideg fut végig a hátadon. Mi történik itt?

Nyugalom

Az emberek körülbelül 50 százalékát kirázza a hideg, amikor zenét hallgat. A kutatások szerint ez azért van, mert a zene stimulálja az agy egy ősi jutalmazási útvonalát, és arra ösztönzi a dopamint, hogy elárassza a striatumot – az előagy azon részét, amelyet a függőség, a jutalmazás és a motiváció aktivál. Úgy tűnik, a zene ugyanúgy hathat az agyunkra, mint a szex, a szerencsejáték és a burgonyachips.

Furcsa módon ezek a dopaminszintek néhány másodperccel a dal különleges pillanata előtt tetőzhetnek. Ez azért van, mert az agyad jó hallgatóság – folyamatosan megjósolja, mi fog történni legközelebb. (Evolúciós szempontból ez egy hasznos szokás. A jó előrejelzések készítése elengedhetetlen a túléléshez).

De a zene trükkös. Kiszámíthatatlan, incselkedik az agyunkkal, és a dopamint kiváltó jeleket folyamatosan találgatja. És ez az a pont, ahol a borzongás bejöhet. Mert amikor végre meghallod azt a régóta várt akkordot, a striatum dopaminnal átitatott elégedettséggel sóhajt fel, és – bumm – kiráz a hideg. Minél nagyobb a felhalmozódás, annál nagyobb a borzongás.

Szürke területek

De vannak egymással versengő elméletek is. Jaak Panksepp idegtudós például felfedezte, hogy a szomorú zene gyakrabban vált ki hidegrázást, mint a vidám zene. Szerinte a melankolikus dallam egy ősi, hidegrázást kiváltó mechanizmust aktivál – egy olyan szorongásos reakciót, amelyet őseink akkor éreztek, amikor elszakadtak a családtól. Amikor egy ballada nosztalgikus vagy vágyakozó érzéseket kelt bennünk, ez az evolúciós tervezés beindul.

Panksepp elméletében azonban az az érdekes, hogy a borzongás a legtöbb embert nem szomorítja el. Az élmény túlnyomórészt pozitív. Kutatások kimutatták, hogy a szomorú zene valójában pozitív érzelmeket vált ki – a művészeten keresztül megélt szomorúság kellemesebb, mint az a szomorúság, amit egy rossz nap az irodában okoz.

És ez egy másik elméletre is utalhat: Az amygdala, amely az érzelmeinket feldolgozza, egyedülálló módon reagál a zenére. Egy komor dallam félelmi reakciót aktiválhat az amigdalában, amitől égnek áll a hajad. Amikor ez megtörténik, az agyad gyorsan felülvizsgálja, hogy van-e valódi veszély. Amikor rájön, hogy nincs miért aggódni, a félelemreakció pozitívvá válik. A félelem elmúlik, de a hideg marad.

Bármi lehet

Bármilyen műfajtól lehet borzongani, legyen az Mozart, Madonna, tangó vagy techno (sőt, kutatók nemrég összeállítottak egy listát több mint 700 olyan dalról, amely borzongást vált ki, és a Deathcab for Cutie-tól Gustav Mahler dalaiig mindent tartalmaz). A szerkezet – és nem a stílus – a lényeg. A libabőr a leggyakrabban akkor jelentkezik, amikor valami váratlan dolog történik: Egy új hangszer lép be, a forma megváltozik, a hangerő hirtelen elhalkul. Az egész a meglepetés erejéről szól.

Nos, talán.

A legerősebb borzongás akkor következhet be, amikor tudod, mi következik. Amikor az elvárásaink teljesülnek, a nucleus accumbens aktívabbá válik. Ez kapcsolódik ahhoz a dopamin-indukáló találgatós játékhoz, amit az agyunk szeret játszani. Ennek eredményeképpen az ismertség fokozhatja a borzongás izgalmát. (Talán ezért számol be a zenészek 90 százaléka arról, hogy borzongást éreznek.)

A személyiséged is számít. Az UNC Greensboro tudósai megállapították, hogy azok az emberek, akik nyitottabbak az új tapasztalatokra, nagyobb valószínűséggel érzik a borzongást a hátukon (valószínűleg azért, mert a nyitott egyének nagyobb valószínűséggel játszanak hangszeren). Eközben németországi kutatók azt találták, hogy azok az emberek, akik borzongást éreztek, kevésbé voltak izgalomkeresők, viszont inkább jutalomorientáltak voltak.