Miért ájulnak el és sikítanak a kecskék?
Elájuló kecskék
Nem minden kecske ájul el. Azt a kecskefajtát, amely az ájulásáról vált híressé, találóan Tennessee ájuló kecskének nevezik. Más néven myotonikus, merevlábú, ideges vagy falábú kecskéknek is nevezik őket.
Amikor azonban elesnek, a kecskék nem az ijedtségtől ájulnak el. A Tennessee ájuló kecskefajtának egy örökletes állapota van, a myotonia congenita, amely a mozgásra használt vázizmokat érinti. Amikor az izmok önként összehúzódnak, például egy potenciális fenyegetés elől való menekülés során, az izom ellazulása késleltethető. Ezáltal az izmok merevek maradnak, és az állat mozgásképtelenné válik.
A reakciót jellemzően az okozza, hogy a myotonikus kecske megijed például hangos hangoktól vagy hirtelen mozdulattól. Az izmok hirtelen megmerevedése, amikor az állat menekülni próbál, néha azt eredményezi, hogy elesik, ami kicsit úgy néz ki, mintha elájult volna az ijedtségtől. Egyes kecskéket súlyosabban érinti ez az állapot, mint másokat.
A kecskék merev állapotukban gyakorlatilag tehetetlenek. Jay L Lush genetikus 1930-ban ezt írta: „Ebben az állapotban úgy lehet őket tolni vagy megfordítani, mintha egyetlen darab fából faragták volna ki őket.
Az izommerevség nem tart sokáig, csak körülbelül 5-20 másodpercig. Az ájulásból nem származik hosszú távú károsodás, hacsak nem magasból, de a kecskék hajlamosak a stresszre, ha megijednek.
Az ájult kecskék feltehetően 1800 körül jelentek meg az USA Tennessee államában, de eredetükre nincs meggyőző bizonyíték. A szakértők nem biztosak abban, hogy a myotonia congenitát okozó genetikai mutáció spontán jelent meg, vagy egy másik fajtából került be.
A myotonia congenitát okozó gén recesszív, ami azt jelenti, hogy az állatnak két példányra van szüksége – általában egy anyjától és egy apjától származó példányra – ahhoz, hogy a betegségben szenvedjen. Így amikor a Tennessee ájulásos kecskéket más kecskefajtákkal keresztezik, általában nem öröklik tovább az állapotot.
A Myotonia congenita emberekben is két fő formában fordul elő, amelyek súlyosságuk és öröklődési mintájuk alapján különböznek egymástól: Becker-típusú myotonia és Thomsen-kór. A kecskékkel ellentétben az embereknél az izommerevedési reakció nem a félelemre adott válaszreakció.
Sikító kecskék
A kecskék régóta szórakoztatják és ijesztgetik a világot sikolyaikkal.
De bár egyes kecskék emberi hangokat adnak ki, valójában csak bőgnek. A kecskék sokféleképpen nyávognak, és mindegyik egyednek megvan a maga jellegzetes hangja. A bégetés hangereje, hangmagassága és mélysége változó lehet.
A kecskék azért nyöszörögnek, hogy kommunikáljanak. Hangjukat akkor adják ki, ha éhesek, sérültek vagy veszélyt jeleznek a nyájnak. Az anyakecskék is hívhatják a fiatal kecskegidákat, ha elszakadnak egymástól.
Az emberekhez hasonlóan a kecskék hangos viselkedése is változhat az idő múlásával. Az Egyesült Királyságban egy farmon négy csoport 2009-ben és 2010-ben született törpe kecskegidával végeztek vizsgálatot. A kutatók azt találták, hogy az együtt nevelt kecskegidák hangja hasonlóbb volt, mint a külön nevelt kecskéké. Ez azt sugallja, hogy az egyes kecskék hangját befolyásolja a szociális környezetük.
