Miért ásítunk? A tudománynak van néhány elmélete
Az ásítás látszólag semmi célt nem szolgál – ez csak egy nagy levegővétel, amikor fáradtak vagyunk, unatkozunk, vagy amikor valaki más ásít mellettünk. Akkor miért ásítunk? A rövid válasz az, hogy senki sem tudja. De van néhány érdekes elmélet.
Az ásítás oka nem az, hogy megszabaduljunk a felesleges szén-dioxidtól.
Az a hiedelem, hogy azért ásítunk, hogy megszabaduljunk a szén-dioxidtól, és több oxigént szívjunk be, annak ellenére fennmaradt, hogy a kutatások ezt megcáfolták. Ezen elmélet szerint az emberek lassabban lélegeznek, amikor unatkoznak vagy álmosak, és így kevesebb oxigén jut a tüdőbe. Ahogy a CO2 felhalmozódik a vérben, az agy reflexszerűen mély, oxigéndús légzést sürget.
A problémát ezzel az elmélettel a néhai Dr. Robert Provine, a Maryland Baltimore megyei egyetem professzora, a világ legjelentősebb ásításszakértőjének tartott Dr. Robert Provine 1987-es tanulmánya jelenti. Provine egy olyan kísérletet állított össze, amelyben önkéntesek 30 percen keresztül belélegezték a szén-dioxid és az oxigén különböző arányát tartalmazó négy gáz egyikét. A normál levegő 20,95 százalék oxigént és 0,03 százalék szén-dioxidot tartalmaz, de a kísérletben a magasabb szén-dioxid-koncentrációjú gázok egyike sem késztette a kísérleti alanyokat nagyobb ásításra.
A tudósok szerint az ásítás hűti az agyat.
2007-ben az Albany Egyetem két kutatója azt javasolta, hogy az ásítás célja az agy hűtése. Provine kísérletéhez hasonló kísérletet végeztek, és ismét azt találták, hogy a vér oxigén- és szén-dioxid-szintjének emelése vagy csökkentése nem változtatta meg az ásítás számát vagy hosszát.
A későbbi kísérletek két jól ismert agyhűtő mechanizmusra összpontosítottak: az orrlégzésre és a homlokhűtésre. Amikor az orron keresztül lélegzel, az lehűti az orrüregben lévő ereket, és ezt a hűvösebb vért az agyba küldi. Hasonlóképpen, amikor lehűtjük a homlokunkat, az ott lévő erek, amelyek közül néhány közvetlenül az agyhoz kapcsolódik, hűvösebb vért szállítanak. A kutatók azt találták, hogy a fejükhöz szorított meleg vagy szobahőmérsékletű törölközővel rendelkező tesztalanyaik többet ásítottak, mint azok, akik hideg törölközőt viseltek. Azok az alanyok, akik a kísérlet során az orrukon keresztül lélegeztek, egyáltalán nem ásítottak.
A kutatók szerint bizonyítékaik arra utalnak, hogy az ásítással egy nagy levegővétel hűti az agyat és fenntartja a szellemi teljesítőképességet.
A fertőző ásítás azt sugallja, hogy az ásításnak több köze lehet a szociológiához, mint a fiziológiához.
Az ásításról való olvasás vagy akár az ásításról való gondolkodás is ásítást okozhat. Majdnem minden gerinces spontán ásít, de csak az emberek, a csimpánzok és a makákók ásítanak, ha egy másik egyedet látnak ásítani.
Mivel ezek társas, csoportokban élő lények, a ragályos ásítás a viselkedés koordinálásának és a csoport éberségének fenntartására fejlődhetett ki. Amikor egy egyed ásított, a csoport azt annak bizonyítékaként értékelte, hogy az agyhőmérsékletük emelkedett, és a szellemi teljesítőképességük csökkent. Ha ezután a csoport minden tagja ásított, a csoport általános éberségi szintje fokozódott. Az embereknél, akik más módszereket fejlesztettek ki arra, hogy jelezzék, mennyire kell ébernek lenniük, a ragályos ásítás maradhat egy csökevényes válaszreakció.
