Mi az a CD?
A „Compact Disc” rövidítése.
A CD egyfajta optikai adathordozó digitális hang- és adattárolásra. A CD-k 120 mm (4,7 hüvelyk) átmérőjű és 1,2 mm (0,047 hüvelyk) vastag kör alakú lemezek. A CD-k alja egy fényvisszaverő réteg fölött lévő védő műanyagból áll, amely digitális adatokat tartalmaz, amelyeket egy optikai meghajtóban pörgő korongon lézerrel olvasott lyukak és földek sorozataként kódolnak. Egy szabványos CD 700 MB adatot vagy akár 80 percnyi digitális hanganyagot is tárolhat.
A CD-t először 1982-ben a Sony és a Philips vezette be új zenei formátumként. Az analóg adathordozóktól, például a bakelitlemezektől és a hangkazettáktól eltérően a CD korlátlan számú alkalommal hallgatható meg anélkül, hogy a minőség a kopás miatt romlana. A CD-k a hanganyagot különálló hangsávokra osztják, amelyekre közvetlenül ráugorhat vagy átugorhatja azokat. Minden audio CD ugyanazt a hangkódolási formátumot használja, amely a Red Book specifikáció néven ismert – kétcsatornás (sztereó) 16 bites PCM hangot, 44,1 kHz-es mintavételezési frekvenciával.
Később, az 1980-as években a CD-t a számítógépes adatok CD-ROM lemezeken történő tárolására alakították át. Mivel egyetlen CD-ROM lemez annyi adatot tartalmazhatott, mint több száz floppylemez, ideális formátum volt multimédiás szoftverek és játékok terjesztésére. Az írható (CD-R) és újraírható (CD-RW) lemezek végül lehetővé tették az otthoni számítógép-felhasználók számára, hogy saját CD-ket írjanak, hogy megosszák egymással a fájlokat, egyéni zenei mixeket készítsenek, és biztonsági mentést készítsenek a számítógépükről.
MEGJEGYZÉS: A későbbi optikai lemezformátumok, mint a DVD és a Blu-Ray, ugyanazokat a méreteket használják, mint a CD-k, de sokkal kisebb lyukakkal és földekkel, amelyek sűrűbben tárolják az adatokat. Ez lehetővé teszi, hogy a DVD- és Blu-Ray-lemezekhez tervezett optikai meghajtók a CD-ket is olvassák és lejátsszák.
